Új kezdet

Anna az ágyon feküdt, csak nézett maga elé üveges tekintettel. Tudta, hogy megbántotta a férfit, nagyon megbántotta....mert neki is fájt. Mintha kettéhasították volna a lelkét. Nem érzett még ilyet. Amíg együtt voltak, tele volt élettel, szinte táplálta a férfi a lelkesedésével, a rajongásával. Most ennek vége. Már lassan két hónapja, hogy megbeszélték, hogy barátok maradnak, de nem tudtak elszakadni egymástól. Amikor a férfi elhívott egy lányt randevúra, Anna szíve megrepedt, pedig azt hitte, hogy el tudja engedni. Hiszen szerette, és azt szerette volna, ha boldog....hiszen megérdemelné már. Anna nézett maga elé, szíve zakatolt, mikor a férfi bejelentette, hogy találkozott a lánnyal. Titkon remélte, hogy nem fog hozzá vonzódni, hát így is lett. Három találkozás után megmondta a lánynak, hogy ne találkozzanak többet. Anna egyrészt örült, másrészt dühös volt magára azért, amit titkon remélt. Maga sem tudta, hogy mit is akar igazából. Az érzéseire hagyatkozott. Azok azt súgták neki, hogy "jó vele". Hiszen nagyon jól érezték magukat, ha együtt voltak. De mégis valahol Anna azt érezte, hogy amiért szakítottak, az egy fontos dolog ahhoz, hogy igazán működőképes legyen a kapcsolat. Azt érezte, hogy nem éri el a férfi lelkét. Utálta magát ezért és a férfit is, hogy nem próbált változtatni a dolgokon. Talán közelebb kerültek volna lelkileg.......ez és ehhez hasonló dolgok jártak a fejében.

Az ágyon fekve egy másik férfire gondolt, akivel szerdára randevút beszélt meg. Barátja azóta nem jelentkezett. Nem volt semmilyen előérzete ezzel kapcsolatban. A közelmúlt eseményeire gondolt és arra, hogy mennyi csalódás érte. Nem akart többet csalódni. Végre boldog akart lenni. Szeretni és szeretve lenni. De most haragudott magára, hogy azzal, hogy beszámolt a közelgő randevúról, megbántotta barátját. Érezte, hogy nagyon rosszul esett neki....és ez neki is fájt. Belül nagyon fájt. Nem akarta elveszíteni a barátját.......