Önismeretet segítő elemzés - a lélek

Az egyik ok, amiért létrehoztam ezt a honlapot, az az, hogy a saját tapasztalataimmal segítsek annak, akinek szüksége van rá, akit a fentiek hozzám vezetnek. 

Mára megérett bennem a felismerés, hogy volt valami célja a Jóistennek azzal, hogy erre az útra terelt, hogy a nehézségeket elém gördítette, illetve, hogy ezt követően megértést adott, amelyek elvezettek a miértekhez. 

A saját életem megértésében és azt követően annak gyökeres átértékelésében meghatározó pillanat volt az, amikor megértettem a szent hármasság, a test-lélek-szellem egységének fontosságát, amit most megosztanék veled, kedves Olvasó. Kérlek, mielőtt elolvasod, próbálj kicsit kilépni a mindennapi élet rutinfeladataiból és távolodj el kicsit magadtól, próbáld felülről látni magad. 

Mielőtt testet öltünk, a Forrásenergia részei vagyunk, amely sok-sok kicsi fénylényből álló egységes energia. Ezek közül egy fénylény, nevezzük Felsőbb énnek (akihez majd később csatlakozunk a földi életünk során) leküld egy másolatot magából a Földre, mert meg kell tanulnia valamit (lélekfeladat). Ez a másolat a szellemünk, akinek az "elromlott" része a lelkünk. Ezt az elromlott részt kell nekünk kijavítanunk a földi életünk során. A megszületés pillanatától a szellemünk és a lelkünk, vagyis a gondolataink és az érzéseink ellentétes irányúak, állandó "harcban" állnak egymással. A cél az, hogy a lélek és a szellem összhangba kerüljön, egy irányba haladjon (tudatosodás), a lélek feltudatosodjon a szellemhez. Amikor a lélek kitisztul, feltudatosodik a szellem szintjére, tudatosodik a kapcsolat a Felsőbb énnel. Az, hogy milyen módon tud kitisztulni a lélek, az életfeladatunk mutatja meg. Az életfeladatunkat, valamint a minket mozgató és a ránk ható erőket megtudhatjuk a születési dátumunkból és a nevünkből felállított képletből (számmisztikai elemzés). És az összefüggés, vagyis a megoldás, amelynek megértésével és megélésével elérhetjük a kívánt állapotot: a lélek, ha figyelünk rá, megmutatja nekünk, hogy mit kell tennünk (a lélekfeladatunk eléréséhez), mégpedig úgy, hogy figyelünk a belső hangra, a lelkünk hangjára, arra a vágyra, tevékenységre, ami felvillanyoz, amitől szinte szerelmes érzés kerít hatalmába, és követjük azt. Ekkor a szellemünk kitalálja, hogy hogy tudjuk ezt a vágyat megvalósítani és rábírja a testet a cselekvésre, ami a léleknek örömet okoz. Ezt a szent hármasságot nevezzük a test-lélek-szellem hármas egységének. 

Mindezek tudatában nagyon fontos, hogy a mindennapi életben is a szívünk szerint éljünk, mindig kövessük a szívünk hangját, olyan tevékenységeket végezzünk, amiben örömünket leljük, hiszen ez hozzásegíti a lelkünket a felemelkedéshez. Ha bizonytalan vagy abban, hogy mi a lélekfeladatod, és/vagy szeretnéd tudni a rád ható, illetve téged segítő erőket, nem véletlenül vagy itt. Keress bátran! 

Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el